2011. szeptember 25., vasárnap

1. Péter 2.21-25

...hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek:
Aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott:
Aki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre:
Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg.
Mert olyanok voltatok, mint tévelygő juhok; de most megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához.

2011. szeptember 23., péntek

Bemutatkozunk


Sziasztok! Ez a csapat így, ebben a formában 2011. július 15-én találkozott először a kisvárdai stúdióban. Ahogy a blog tetején is olvashatjuk, mindannyian szeretjük Jézust és követjük őt mint Urunkat, Megváltónkat. Igazán színes az összetétel, mindenki más-más gyülekezetből érkezett, összesen 4 felekezetből. Ez egy egy napos projekt volt, melynek az volt a célja, hogy készítsünk felvételeket arról, ahogy Istent dicsérjük, róla és neki énekelünk. Számunkra ez a mindennapoknak is egy fontos része - persze nem ennyi hangszerrel és ilyen technikával :)
Úgy gondoltuk jó lenne találkozni, ismerkedni és Jézusról énekelni együtt. Az énekeket aznap délelőtt játszottuk el először és fontos volt számunkra a spontaneitás, a természetesség, ezért nem is voltak előtte próbák, hiszen nem ez volt a cél. Mondogattuk magunk között, hogy majd a mennyben is így lesz - eljön a nap, minden féle gyülekezetből, minden féle háttérrel együtt dícsérjük az Urat. Nagyon jó volt ennek az előízét megtapasztalni.
Célunknak tűztük ki azt is, hogy Isten szeretetéről szóljanak az énekek. Egy "keresztyén" országban élünk, ahol szinte mindenki - lehet mondani - hallott Istenről, de persze sok a félreértés, féligazság. Hát, ha Istenről van szó, akkor mi nagyon fontosnak tartjuk, hogy elmondjuk: Isten szeret! Ezen kívül még nagyon sok mindent le kellene itt írni Róla, de talán ez minden teológiai kérdésnek az alapja. Reméljük sikerült erre rávilágítanunk az énekeken keresztül.

Gyimesi Boróka – fuvola, szaxofon, ének

Péter Zsófia – zongora

Budai Tibor – ének

Varga Kata – ének

Kiss Sámson Endre – elektromos gitár, ének

Kiss Ábel Lukács – gitár, ének

Jakab Edina – hegedű

Komáromi Kornél - basszus gitár

Deáki Zsolt - dob

Százvai László – stúdió vezető

Durkó Zsolt - kamera 1

Durkó Dávid - kamera 2


Budai Tibor vagyok (csibi), 31 éves, nőtlen, Hangácson élek, Miskolc Hangácstól 30 km-re van. :) Szeretem ezt a  helyet. Békés, nyugodt kis község.
1997-ben tértem meg, azóta az Úr útját járom! A boldvai baptista gyülibe vagyok "bejelentkezve", de igazából most kereső és várakozó állásponton vagyok. Nem tudom egyenlőre, mit akar ezzel kapcsolatban az Úr.
Egyébként 2001-től vagyok tagja a Magyar Continentalé Singersnek, 2005-től pedig vezetője  Continental Színháznak. 
 Szeretek időt tölteni a  barátaimmal, szeretem a verseket, főleg Radnótit, szeretek pörögni, szervezni, vezetni, de sokszor szeretek elcsendesedni is  és csak hallgatni a csendet! Olyan gyakran szól így hozzám az Úr!
Egyébként életvidám, őrült srác vagyok! Aki nem hiszi, járjon utánnam! XD




Gyimesi Boróka vagyok, 25 éves, hajadon. Pesten élek, a Rákoskeresztúri Református Gyülekezetbe járok, ahol most csináltunk egy kiegészítő énekeskönyvet mindenféle dalokból, sok dal új hangszereléssel, hogy ezek az énekek is szerepelhessenek az Istentisztelet rendjében. 2007 február 28-án tértem meg, és döntöttem úgy, hogy azt szeretném, hogy Jézus legyen az életem irányítója. Egyébként orvosként dolgozom, de mélyen belül igazából művész vagyok :-).
Szaxofonozom, fuvolázom, meg éneklek, mikor mire van szükség, bár nem mindegyiket azonos színvonalon. Nagyon szeretem a jazzt, bár azt hiszem ahhoz, hogy ne csak szeressem, hanem jól is csináljam még sokat kell tanulnom...


Komaromi Kornel vagyok, a 34 eddig eltelt evemmel valoszinu hogy korelnok, ill. mar elmondhatom, hogy tobbet eltem a foldon mint Jezus.
Emberi eletek peldaja, es Isten Lelkenek eleg szemelyes megszolitasara '89-ben kezdtem el kovetni Jezust. Kegyelmen csungok/fuggok a mai napig, nala nelkul egy raklap ..... lennek. (..... szabadon behelyettesitheto tetszoleges magyar, vagy idegennyelvu szavakkal :)
Nagy almom es vagyam volt fiatal koromban az, hogy zeneljek; szerettemes szeretem a mely hangokat kiado dolgokat, a basszusgitart a maga legmelyebb 31 Hz-es rezgest kibocsajto hurjaval rogton a szivembe zartam. Ezt a zeneles-almot elhetem, nagyszeru emberekkel nagyszeru dolgokat hozhatunk ossze egy nagyszeru Isten ihletesevel, ilyen pl. a juliusi kozos dicsoites is. :D
Az elmult idoszakban az imadsagban tanitott Isten leginkabb, kivancsi vagyok, hogy most mi kovetkezik... :D
Szeretem kikutatni a dolgokat a nep dicsosegire, az orszag legkiralyabb
cegenel fedezem fel a telefonos halozatok es kapcsoloeszkozeik mindenfele hibait, azt mondva: nono! Ha telefonalas kozben az eszlelt kapcsolati hiba oka nem a ti keszuleketekben van, akkor az a furcsa helyzet allt elo, hogy valamit
nem vettunk eszre...Nono!!!
Csibivel, Abellel es Endrevel mar ifju titan korunkban is zeneltunk egyutt,
nagyon-nagyon jo emlekek kotodnek ahhoz az idohoz.
Zsoleszhoz hasonloan kedvelem a japan gyartok jarmuveit, megemlitenem
a Hondat, csak nem negy, hanem ket kerekkel. Ennek is (CBR) mely hangja van,
szeretem magamra borogatni ha ugy adodik-es altalaban ugy adodik... :D



Én Varga Kata vagyok. 25 éves :-) 2006-ban tértem meg, s jelenleg a Debreceni Szabadkeresztény Gyülekezetbe járok :-) Magamról annyit, hogy én is szeretem a kapcsolatokat, minél több embert megismerni, s "világítani" közöttük, ami az egyik legfontosabb dolog számomra :-)
Tavaly diplomáztam, magánénektanár, ének-kamaraművész szakon.


Deáki Zsolt

Shalooom! :)

Én volnék Zsolesz alias Dagatt esetleg Dagi :D, a dobos aki leginkább perkás azon belül is conga-tok legfőképpen...
Címkémet tekintve babtista abból is a Rózsakertit viselem.
Endrét a teológiáról ismerem egy közös számomra kedves barátomon keresztül. Több formációban és misszióban zenéltünk már együtt pl. Zimányi nyári bringa utcaevangelizációban meg gazdagréti nyári evang meg ilyesmifélék...
Volt már egy közös "stúdiózásunk" is együtt.
28éves 3gyerekes (Csenge 5 1/2, Ábel 4, Csanád 1 1/2) 1 feleséges (Ági) több japánautós (Mitsu, Toyota, Nissan :) familia vagyunk. Egy építőipari céget irányíttatnak velem. Szeretem mert vannak benne kihívások és az alkotás, Istentől kapott értéket teremteni vágyás átélése egész jól megfogható ebben a közegben.
nah umgefer ennyi lennék... :D
DaGaT


Péter Zsófi vagyok, 24 éves.  5 éve tanulok itt Debrecenben az orvosin, már kicsit unom ezt a sok tanulást, de már csak 1 év van hátra , aztán még nem tudom, hová vezet az Úr dolgozni. Most még itt lakom Debrecenben albérletben, egyébként pedig Miskolcon. 
Még gimiben,16 éves koromban tértem meg egy békési konfin. Mostanában a szabkerbe szoktam járni gyülekezetbe. Most kezdtem el zongoratanárhoz járni-ne aggódjatok, ez nem azt jelenti, hogy most látok először fekete meg fehér billentyűt :) Csak úgy gondoltam, van még több is abban a talentumban, amit az Úr adott, és ha van rá lehetőségem, akkor fejleszteni kell. Szóval ez most nagyon inspirál és lelkesít!  Nagyon szeretek zongorázni, az Úr ajándéka ez nekem! Meg másokkal együtt zenélni, dicsőíteni különösen. Ezen kívül szeretek sütni, kézműveskedni-pl fülbevalókat/nyakláncokat gyártani, bicajozni, kirándulni, fotózni, a szeretteimmel lenni, nem csak felszínes dolgokról beszélgetni. Nagyon szeretem az Urat, ahogy működik és hogy az Ő kezében van a legjobb helyen minden dolgunk, azt, hogy mindig ad lehetőséget a szolgálatra és arra, hogy közel lehessünk hozzá, és ahogy mindig megmutatja a következő lépést! Szóval összegezve Benne megelégedett és boldog életem lehet :)

Jakab Edina
- akinek még azóta is várjuk a bemutatkozását :DDD


Kiss Sámson Endre

Én Endre vagyok, Ábel tesója, 27 éves, református lelkész a Talipont nevű gyülekezetben Pesten a VIII. kerületben (általában nem hagyom ki azt sem, hogy a közösségünk egy Grund nevű bárban találkozik vasárnaponként). Eneh a feleségem, és Ezra az alig több mint egy éves kisfiúnk (aki most már önállóan csámborog).
Kiskoromban zongorára próbáltak nevelni, az nem jött be, aztán 16 évesen kezdtem gitározni. Játszottam gimis punk-rock zenekarban (Hungarocell), népi-alternatív keresztény együttesben (Talitha Kúmi), és alkalmanként a Gyökerekben. Szeretek a zene mellett játszani számítógépes játékokkal, olvasni, plakátot meg hasonlókat rajzolgatni, sörözgetni, filmeket nézni a feleségemmel, ilyesmi.
16 évesen talált rám Isten és tapasztaltam meg a szeretetét. Különösen is Isten kegyelmének a megértése fontos számomra. Egy lelkész ismerősöm ezt úgy mondja: "Semmit nem tehetsz azért, hogy Isten jobban szeressen. Semmit nem tehetsz azért, hogy Isten kevésbé szeressen." Próbálom ezt az igazságot megélni az életemben.


Kiss Ábel Lukács

Kiss Ábel Lukács vagyok, 26 éves, házas, 1,5 gyermekünk van:) 14 éves korom körül tértem meg és azóta szolgálom az Urat - gitár, ének, szervezkedés. Most már majdnem 4 éve debreceniek vagyunk és én angol-pedagógia szakon végzek remélhetőleg jövőre és egy nyelviskolában tanítok. Gyülekezetünk a Csapókerti Református Gyülekezet. Egy mostani kedvenc igevers: "But as for me I trust in you" Zsolt. 55.23. Ami még mostanában foglalkoztat az a szombat teologiája, ami a pihenéssel és az elcsendesedéssel, ill. a mennyországgal kapcsolatos. Szeretek amúgy lelki beszélgetéseket folytatni és imádkozni a barátaimmal. Egyéb szabadidős tevékenységek: főzés, séta, gitár, akció filmek, olvasás, blog, email, facebook, stb. 
Ja és még annyi, hogy Endre a bátyám és Zsófi a sógornőm és  a feleségem, Hanna is fellelhető a fényképek közt, ui. várandós állapotban is velem tarthatott ezen a napon :)